Az embernek, mint természeti lénynek fennmaradása és léte elválaszthatatlan a növények és állatok világától. A történelem előtti időkben az állatok nagyrészt, mint potenciális élelem- vagy ruházkodási lehetőség szerepeltek az ember életében, rövidesen azonban már, mint vadásztársak, védelmezők is segítették fennmaradását. Ezzel az ősi kapcsolattal is magyarázható, hogy az ember környezete vagy akár az univerzum iránti érzései visszatükröződnek az állatok iránti bánásmódjában, a természeti környezettel kapcsolatos viselkedésében. Modern, civilizált társadalmunkban éppen a természet az, mely visszajelzésként, emlékeztetőként szolgál saját eredetünkre.

Az állatokkal kapcsolatos attitűdkutatások viszonylag későn, az 1970-80-as években kezdődtek. 1979-ben Kellert vizsgálatokat folytatott farmerek körében a libatöméssel, vadászattal kapcsolatban. 1500 attitűddel, tudással, viselkedéssel kapcsolatos kérdést tett fel személyes interjúk során 3107 véletlenszerűen kiválasztott amerikai felnőttnek. Vizsgálatát kiterjesztette a farmerszövetség tagjaira és kérdezett vadászokat, birka- és szarvasmarha-tenyésztőket, rodeókon részt vevő lovasokat is. Eredményei azt mutatták, hogy az állattenyésztéssel, vadászattal, rodeóval foglalkozó emberek utilitarista, dominanciális attitűdökkel jellemezhetőek az állattartást, az állatok felhasználásáról való gondolkodásukat tekintve.

1975-ben Shaw, 1977-ben Pomerantz (id. Plous, 1993) folytatott vizsgálatokat a vadászattal kapcsolatban, 1989-ben pedig egyidejűleg több kutatás is zajlott a vegetáriánusok körében, illetve az állatok jogaival kapcsolatban. Braithwate és Braithwate 1982-ben ausztrál egyetemi hallgatók állatok felhasználásával kapcsolatos attitűdjeit vizsgálta. Ennek során számos érdekes eredményt kaptak: bár a hallgatók háromnegyede elítélte a libák kényszeretetését a libamáj előállítása miatt, mégis nagy részük rendszeresen fogyasztotta az ily módon előállított pástétomot. A szerzők ezt, mint az attitűd és a viselkedéses megnyilvánulás közötti inkonzisztenciát értékelték.

1990-ben Furnham és Pinder azt találta, hogy az állatokkal folyó kísérletek célja befolyásolja a felhasználással kapcsolatos attitűdöt. Így a kozmetikumok tesztelése miatti állatfelhasználást általában jobban elítélik a megkérdezettek, mintha a kísérleti állatokat valamely fontos gyógyszer tesztelése során használják fel. Az emberek többsége tudja, hogy az állatok ugyanúgy éreznek fájdalmat és szenvednek, mint az emberek, mégis elfogadják a kísérleti állatok felhasználását, vagy akár az élelmiszer-ruha előállítás miatti haszonállattartást. A fájdalomról való tudásunk és az állatok felhasználása között disszociáció - szétbontás - történik.

A disszociáció első lényeges eszköze a nyelv, mely lehetővé teszi, hogy az ölés helyett egyéb kifejezéseket használjunk. A magyar nyelvben az ölés helyett a "levágás", ritkítás", "kontrolálás", (pl. vadállomány), "felhasználás" (pl. laborállat), "elintézés" kifejezéseket használjuk. A leölt állatok megjelölésére is számos helyettesítő kifejezést ismerünk. A magyarban "kísérleti alanyok", "eszközök", "termelési egységek", "tenyészalanyok", "prém-termelők", húshasznú fajták" szavakat említhetjük. A nyelv a deperszonalizáció segítségével is elősegíti a disszociációt. A katonaságnál a delfinek, mint "lélegző tengeralattjárók", a kutyák, mint "képzett bioszenzorok" szerepelnek. A laborokban a "standardizált biológiai kutatóalanyokkal" dolgoznak. Vagy "élő tesztcsöveket", esetleg "modellszisztémákat" használnak.

Az USA államaiban Kellert és Berry 1980-as vizsgálata, illetve Schleifer 1985-ös felmérése (id. Plous, 1993) arra mutatott rá, hogy az eltávolodás a termeléstől, illetve az arról való tudástól olyan mértékű, hogy az emberek jelentős része nem kapcsolja össze a tejtermelést a tehenek vemhességével, a szoptatással, nem tudja, hogy a bárányhús fiatal birkák leöléséből származik. Egy 1992-es Rifkin vizsgálat (id. Plous, 1993) szerint pedig minden harmadik emberről elmondható, hogy nem tudja hogy a sajt, vaj, jégkrém tejből készül, s mint ilyen a teheneknek köszönhető.

Szintén a disszociációt segíti, hogy a szocializáció során a gyermekek azt tanulják, hogy a hús az élet nélkülözhetetlen eleme, s hogy boldog háziállatoktól származik, melyek ideális körülmények között élnek. HA gyermekeket kérdeztek arról, hogy mely állatoknak van a legjobb életük, első helyen a farmállatok, másodikon a társállatok s végül harmadik helyen a vadállatok szerepeltek.

Azon konfliktust, hogy az emberek sok állati terméket használnak fel, bár szeretik az állatokat és együtt, egymás mellett élnek velük, segít csökkenteni jó pár gyermekkorból eredő tévhit is. Sokan gondolják úgy, hogy az állatok kevésbé intelligensek, és a fájdalmat is kevésbé érzékelik. Már a vallások nagy része is azt sugallja, hogy az állatok azért vannak, hogy az embereket kiszolgálják, sőt a gyerekek nagy hányada hiszi, hogy ezt boldogan is teszik. Gyakori vélekedés, hogy a vadászat a vadak túlszaporodását korrigálja, s hogy az állatoknak nemesebb, szebb halált biztosít.

Az 1990-es évek közepén egy nagyobb felmérést végeztek (Wells 1994) melynek során Írország és Anglia lakosait kérdezték az állattartás jellemzőiről, illetve az állatok felhasználásával kapcsolatos gondolkodásukról. Kiderült, hogy a nők többet foglalkoztak az állatok jóllétével, gyakrabban voltak állatvédő szervezetek tagjai. Nagyobb számban találtak közöttük vegetáriánusokat, és sokuk bár nem volt vegetáriánus, mégis egyes állati termékeket nem fogyasztott, nem használt. Általános volt, hogy aki gyermekként tartott állatot, felnőttként is tartott valamilyen kedvencet, s gyakrabban csatlakozott állatvédő szervezetekhez. A megkérdezettek kevésbé tolerálták az állatok sérülésével, halálával járó felhasználást, mint ami nem vezetett ide. S az is igazolódott, hogy a férfiak jobban elfogadták az állatok haszonállatként tartását. A legnegatívabb attitűdöt a kutyaviadalokkal szemben tapasztalták, ezt követte a nyúlvadászat, a galambászversenyek, a díjugratás és a cirkuszi állatidomítás.

A fenti vizsgálatok, kutatások eredményei alapján az emberek állatokkal kapcsolatos attitűdjei három nagy faktor köré csoportosíthatóak: a kulturális, a szocioökonómikus és a demográfiai faktorok köré. Az egyén szintjén ez a következőket jelenti: meghatározó a személy életkora, nem, képzettsége, iskolázottsága, keresete, gazdasági státusa, etnikai hovatartozása, lakókörnyezete, vallási-felekezeti orientációja. Fontos, hogy a különböző hatásokra kialakuló attitűd képes gyorsan megváltozni, a fentiek módosulása, személyes tapasztalatok vagy például a média hatására is.

írta:  Heffenträger Ágnes
Forrás: www.fauna.hu